A csodabogyók nem véletlenül kapták a nevüket. Mindkét hazai fajuk örökzöld, alacsonyra nővő törpecserje. Egymagvú, élénk piros bogyótermésük, ami egész télen a növényen marad, mintha a levelük közepéből nőne ki! Botanikailag különlegesség, hogy a növénynek nincsenek valódi levelei, amit levélnek gondolnánk, azok a levelek szerepét átvevő, fotoszintetizálásra módosult szárak, ún. fillokládiumok. Így hát a virágok nem a levelekből, hanem a szokásos helyről, a szárból indulnak ki. Mindkét faj főként a Dél-Dunántúl lomerdőiben fordul elő, a szúrós csodabogyó néha kifejezetten gyakori lehet, a lónyelvű sokkal lokálisabb.
Védettségük legfőbb oka az volt, hogy főként a szúrós csodabogyót tonnaszám (ez most nem túlzás) gyűjtötték, hiszen örökzöld növényként igen kedvelt, alig hervadó, tartós virágkötészeti anyag volt. A csodabogyók kora tavasszal virágoznak, virágaik hármas szimmetriát mutatnak. Mindkét faj védett, a szúrós csodabogyó természetvédelmi értéke 10 000 Ft, a ritkább lónyelvű csodabogyóé 50 000 Ft.
A homokfutrinkák igazi futóbogarak, hosszú és karcsú lábaikkal igén fürgén mozognak a talajon, ha pedig veszélyben érzik magukat sebesen szárnyra kapnak, hogy aztán néhány méterrel arrébb újra leszálljanak. Fejükön kétoldalt a fej méretéhez képest óriási összetett szemeket viselnek, fogazott rágóik is hatalmasak, összecsukva keresztezik egymást. Mind a kifejlett bogarak, mind lárváik ragadozók, de a lárvák rejtett életmódot élnek, a laza talajba épített függőleges fogócsőben élnek, aminek tetejét lapos fejükkel zárják le. A talajfelszínen mozgó áldozataikat hirtelen mozdulattal elkapják és a lakócső alján fogyasztják el.
A homokfutrinka formák közé Magyarországon 3 nemzetség 8 faja tartozik, ezek a következők:
A nyerges szöcske egy viszonylag nagytermetű (20-35 mm), röpképtelen szöcskefajunk. Szárnyai kifejlett korában is csökevényesek maradnak, de pikkelyszerű maradványuk jól látható az állaton. Az imágók általában júliustól októberig figyelhetők meg, alapszínük zöld vagy barnás egyaránt lehet, a nőstényeknek jól látható, kardszerű tojócsövük is van, a hím példányoknak csak két apróbb cercusuk van. Főként növényekkel táplálkozik, bár néha kisebb rovarokat is elfogyaszt. Melegkedvelő állat: kedveli a cserjékben gazdag déli fekvésű domboldalakat, karsztbokoredőket. Hangja jellegzetes, éles. Általában a cserjeszinten tartózkodik, zavarásra ledobja magát. Magyarországon sokfelé előfordul, bár nem tartozik a kimondottan gyakori szöcskefajok közé.