Makró kategória bejegyzései

Ranunculus reptans

Zárvatermők > kétszikűek > boglárkafélék > Ranunculus reptans

Ranunculus reptans
Ranunculus reptans

Kimondottan apró, alig 5-6 cm magas boglárkaféle. Mindig vízközelben találkozhatunk vele, kedveli a vízpartokat, a nyílt iszap- vagy homokfelszíneket, jellegzetes pionír faj. Levele 1-2 mm széles, keskeny, lándzsás. Hosszú, akár fél métert is elérő indákkal terjed, ezek a levélcsomóknál legyökereznek, ideális helyen akár sűrűbb gyepet is képezhet. Magyarországon jelenleg nem fordul elő, bár vándorló vízimadarak lábán vagy csőrén szállított apró magjai révén akár hazánkban is megjelenhet. Neve alapján összetéveszthető a nálunk is élő, gyakori kúszó boglárkával (Ranunculus repens), de ez jóval nagyobb termetű és más habitusú – bár szintén vízközelben élő faj. (A képek Norvégiában készültek.)

Eriogaster arbusculae hernyók

Ízeltlábúak > rovarok > lepkék > szövőlepkék > Eriogaster arbusculae

Eriogaster arbusculae

Magashegyi lepkefaj, csak az Alpok egyes részein, illetve Skandináviában fordul elő, az adatok alapján általában 1700 és 2500 m közötti magasságban figyelhető meg. Hernyói főként az ilyen magasságban található törpecserjéket (fekete áfonya, törpefűz, törpenyír) fogyasztanak, a lárvák kezdetben még sötét színűek, majd átalakulnak barnás alapszínűvé. A közös hernyófészket, amiből csak táplálkozni, illetve napozni járnak ki, a bábozódás előtt hagyják el. Bábja igen kemény és más lepkéktől eltérően az állat akár évekig ebben az állapotban maradhat. A tavasszal kikelő lepkék csak egy-két hétig élnek, ez idő alatt már nem is táplálkoznak (szájszerveik csökevényesek). Magyarországon nem fordul elő, így hivatalos magyar neve sincs, de leginkább alpesi gyapjasszövőnek lehetne hívni.

Lápi tőzegeper (Comarum palustre)

Zárvatermők > kétszikűek > rózsafélék > lápi tőzegeper (Comarum palustre)

Lápi tőzegeper (Comarum palustre)
Lápi tőzegeper (Comarum palustre)

Különleges, a tőzeges lápokhoz, láprétekhez kötődő évelő növényfaj. A Kárpát-medencében igen ritka, jégkorszaki (glaciális) reliktumfajnak számít, tőlünk északabbra egyre gyakoribbá válik. Általában 20-60 cm magasságú, kúszó gyöktörzse fásodó, szára kevéssé elágazó. Összetett levelei páratlanul szárnyaltak, jellemzően 5 (3-7) durván fűrészes szélű levélkéből állnak. Virágai jellegzetesek, csészelevelei hosszabbak a szirmoknál, mindkettő sötétbordó. A csészék termésérésig megmaradnak. A virág vacok része kidomborodó, az érett magok közvetlenül a termés felszínén vannak (1. kép), így tényleg kissé eperszerű, de belseje szivacsos, nem ehető.

Magyarországon a lápok vízszintingadozása (kiszáradása) és a globális felmelegedés egyaránt veszélyezteti, de a műtrágyázásra is igen érzékeny. Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100.000 Ft.

Farkaszuzmó (Letharia vulpina)

Gombák > tömlősgombák > Lecanoromycetes > Lecanorales > Parmeliaceae  > farkaszuzmó (Letharia vulpina)

Farkaszuzmó (Letharia vulpina), Norvégia
Farkaszuzmó (Letharia vulpina), Norvégia

Különleges zöldessárga színéről és kis bokrocskáiról könnyen azonosítható zuzmó. Színét a telepben lévő jelentősebb (6-12%) mennyiségű vulpinsav okozza, ami egy sárga színű, szagtalan és íztelen vegyület, a farkaszuzmó egyik másodlagos anyagcsereterméke. A fajt Linné írta le 1751-ben, aki nyilván tudta, hogy ezt a fajt a Skandináv-félsziget középső területein farkasok és rókák irtására használják, így kapta a latin nevét. A zuzmót kiszárítva és porrá törve szórták rá (rén)szarvastetemekre, ami jó hatásfokkal ölte meg a tetemből fogyasztó ragadozókat. 

Vulpinsav

A vulpinsavat 1925-ben szintetizálták tiszta formában, mérgező hatását a mitokondriumok gátlásával fejti ki. A farkaszuzmó Európában többfelé is előfordul, kötődik az idős (erdei)fenyvesekhez, jellemzően az fák már elpusztult ágain telepszik meg. Norvégiában ma már ritka fajnak számít.

https://www.inaturalist.org/taxa/54613-Letharia-vulpina#articles-tab