A hólyaghúzó bogarak neve elég beszédes: a fajok többsége zavarásra a lábak ízületeinél vagy a szájszervénél erősen mérgező, kantaridin tartalmú sárgás testnedvet választ ki, ami a bőrre kerülve erős gyulladást, folyadékkal telt hólyagosodást okoz. Magyarországon a hólyaghúzófélék családjának 42 faja honos, legismertebbek a röpképtelen, tavasszal aktív nünüke fajok. Másik érdekességük a rendkívül bonyolult egyedfejlődésük (hipermetamorfózis), ami a többféle, erősen eltérő kinézetű és életmódú lárvaalakot jelenti.
A lárvák élősködők, különféle fullánkos hártyásszárnyúakon, főként méhféléken, azok fészkében fejlődnek.
A pettyes hólyaghúzó egy viszonylag gyakori faj, Magyarországon sokfelé előfordul. Szájszerve rágásra alkalmatlan, de ügyesen képes felnyitni a virágok kelyhét, hogy a táplálékául szolgáló nektárhoz hozzáférhessen.
A három hazai boroszlánfajunk közül a babérboroszlán elterjedési területe a legszűkebb, hiszen csak a Dunántúli-középhegységben, pontosabban a Vértesben, a Bakonyban és a Keszthelyi-hegységben találkozhatunk ezzel a fajjal (a Börzsönyből kipusztult). A babérboroszlán örökzöld és fásszárú, így a térdig-derékig érő bokrocskái könnyen felismerhetőek (télen különösen), levelei bőrszerűek, fényes zöldek, épszélűek. Kora tavasszal (március-áprilisban) virágzik, sárgászöld virágai nem a hajtások csúcsán, hanem a felső levelek tövében helyezkednek el, a máris két fajhoz képest kevésbé illatosak. Húsos, egymagvú, kerek vagy tojásdad termése fekete, a termés (és az egész növény) mérgező. Legyökerező oldalágaival akár nagyobb sarjtelepeket is létrehozhat.
Mészkedvelő, élőhelye a középhegységek gyertyános-tölgyeseiben és bükkelegyes erdőiben van, Nyugat- és Dél-Európában gyakoribbá válik (atlanti-mediterrán elterjedésű).