Az ízeltlábúak főként kitinből álló külső váza csak kis mértékben képes a megnyúlásra, ezért a növekedő állatnak időről időre le kell azt vedlenie. A vedlést a hormonrendszer irányítja. Egyes ízeltlábú csoportok csak lárvakorban növekednek, így a kifejlett állatot már nem is vedlenek. Ilyenek pl. a rovarok, ezért egy káposztalepke kifejlett korában már sosem vedlik, nem is növekszik, erre csak hernyóként volt képes. (Más ízeltlábúak pl. a pókszabásúak vagy a rákok folyamatosan növekszenek és vedlenek.) Vedléskor az állatok nyugodt, védett helyre húzódnak, hiszen a régi kitin alatt képződő lágy, új réteg még nem nyújt megfelelő védelmet, sőt az állat mozogni is alig tud, hiszen nekik ehhez szilárd külső vázra van szükségük, mert ehhez tapadnak belülről a harántcsíkolt izmaik. Az 1. képen egy ászkarák látható, a levedlett kitinkutikula egy darabjával. A rákok kitinjébe csoportól függően több-kevesebb mész is rakódik, így a levedlett kutikula is merevebb, jobban megtartja az alakját. A 2. képen pedig egy Socotra-szigetén (Jemen) endemikus skorpió (Hottentotta socotrensis) és a melegben összezsugorodott levedlett, vékony kitinkutikulája látható.

A kitin N-tartalmú poliszacharid, ami elég ellenálló és nehezen bontható szerves anyag. Az ízeltlábúak vázán kívül ez alkotja a gombák többségének sejtfalát is. Így természetes, hogy a gombák képesek a kitin bontására és hasznosítására, mint ez a 3. képen megfigyelhető.