Pézsmatulok fotózáshoz azért egy nagyobb objektív és több idő/szerencse kellett volna (nem egy utazó zoom), de így is nagyon örültem, hogy élőben is sikerült viszonylag közelről néhány vadon élő pézsmatulkot megpillantanunk a norvég Dovrefjell-Sunndalsfjella nemzeti parkban. Ez a faj innen is, és Alaszkából is kipusztult (kipusztították) már a 19. század végére, de a nagy és stabil grönlandi populációból ide sikerült visszatelepíteni. (Izlandra pl. nem sikerült…) Érdekessége, hogy tülkös szarvának alakja ellenére (olyan, mint egy kafferbivaly) nem a szarvasmarhákkal, hanem a kecskefélékkel áll rokonságban. Vastag barna bundája felül akár 50-60 centis fedőszőrökből áll, ami alul lelóg majdnem a patájáig. Ez alatt puha gyapjúszőrök tartják melegen, amire szüksége is van, ugyanis élőhelyén télen akár mínusz 40-50°C is lehet a hőmérséklet. Csoportosan élő állat, nyáron kisebb, télen nagyobb létszámú csordákban vándorol, a hideg és a ragadozók ellen fejüket kifelé fordítva falanxot alkotnak (a kicsinyekkel középen). Tavasz végén kb. 8,5 havi vemhesség után egyetlen borjút hoz világra, amit akár 2 éves koráig szoptat. A világ pézsmatulok állományát kb. 25-30.000 egyedre becsülik, ebből mindössze 200 él Norvégiában.
