Ízeltlábúak > rovarok > hártyásszárnyúak > valódi fürkészdarazsak > óriás fenyőfürkész (Rhyssa persuasoria)
Óriás fenyőfürkész (Rhyssa persuasoria)
A nevét nem véletlenül kapta, tényleg nagy méretű fürkészdarázs, testhossza 3-4 cm körüli, ehhez jön a rendkívül hosszú és rugalmas tojócsöve. A fürkészdarazsak paraziták, ez a faj pl. a fenyőfélékben fejlődő nagytestű bogárlárvákba rakja a petéit. Ehhez először meg kell találnia fában (a kéreg alatt, de lehet, hogy mélyebben) fejlődő bogárlárvát, majd a tojócsövével a fát átszúrva egy petét kell belejuttatnia. Maga a művelet igen nagy precizitást igényel, a hosszú, de vékony és rugalmas tojócső pozícionálása igazi akrobata mutatvány. A darázs petéjéből kikelő lárva aztán elfogyasztja a bogárlárvát (általában egy cincérlárváról van szó), de arra azért ügyel, hogy az életfontosságú részeket a végére hagyja, így sokáig életben tartva a táplálékforrást…
A kép még egyetemista éveim alatt az Őrségben készült, egy remek 2,8/135-ös Pentacon teleobival (és talán közgyűrűvel?), a számomra akkor anyagilag elérhető AGFA diafilmre.
Az ízeltlábúak főként kitinből álló külső váza csak kis mértékben képes a megnyúlásra, ezért a növekedő állatnak időről időre le kell azt vedlenie. A vedlést a hormonrendszer irányítja. Egyes ízeltlábú csoportok csak lárvakorban növekednek, így a kifejlett állatot már nem is vedlenek. Ilyenek pl. a rovarok, ezért egy káposztalepke kifejlett korában már sosem vedlik, nem is növekszik, erre csak hernyóként volt képes. (Más ízeltlábúak pl. a pókszabásúak vagy a rákok folyamatosan növekszenek és vedlenek.) Vedléskor az állatok nyugodt, védett helyre húzódnak, hiszen a régi kitin alatt képződő lágy, új réteg még nem nyújt megfelelő védelmet, sőt az állat mozogni is alig tud, hiszen nekik ehhez szilárd külső vázra van szükségük, mert ehhez tapadnak belülről a harántcsíkolt izmaik.
Az 1. képen egy ászkarák látható, a levedlett kitinkutikula egy darabjával. A rákok kitinjébe csoportól függően több-kevesebb mész is rakódik, így a levedlett kutikula is merevebb, jobban megtartja az alakját. A 2. képen pedig egy Socotra-szigetén (Jemen) endemikus skorpió (Hottentotta socotrensis) és a melegben összezsugorodott levedlett, vékony kitinkutikulája látható.
A kitin N-tartalmú poliszacharid, ami elég ellenálló és nehezen bontható szerves anyag. Az ízeltlábúak vázán kívül ez alkotja a gombák többségének sejtfalát is. Így természetes, hogy a gombák képesek a kitin bontására és hasznosítására, mint ez a 3. képen megfigyelhető.
A gyepi békát a másik két hazai ún. barna békától (erdei béka, mocsári béka) a sokkal tompább orr is megkülönbözteti. Persze csak ha nem akarjuk a hasukat nézegetni, vagy a lábuk hosszát az orrukhoz mérni…
Viszont a képen a pupillák eltérő átmérője alapján valaki jóval izgatottabb, mint a másik 🙂