Apró termetű (12-20 mm) a többi hazai nünükéhez képest fürgébb jószág. Előtora és feje sűrűn pontozott, liláskék, irizáló, a teste többi része kék. Az 1989-ben megjelent Vörös Könyvben a következő szerepel a fajról: „Régi, klasszikus élőhelyei (fenyőtelepítés miatt) nagyrészt megsemmisültek, újabb élőhelyeit még nem sikerült felfedezni. Egyelőre eltűntnek kell tekintenünk.”
Szerencsére azóta több populációját is megtalálták országszerte, de a faj így is elég ritkának számít. Védett faj, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.
A szárazföldön élő csigák a meleg és száraz (nyári) időszakban a vízvesztést és kiszáradást elkerülendő nyári nyugalmi állapotba (esztiváció) kerülnek. Ilyenkor az erősen felmelegedő talaj felszínétől minél jobban eltávolodnak, vastagabb fűszálakra, kórókra, kerítésekre másznak, ahol a légmozgás is csökkenti a magas hőmérsékletet. Házuk szájadékát elzárják, anyagcseréjüket a minimálisra csökkentik, és várják az esős (és hűvösebb) időszakot. Egy-egy alkalmas helyen, egymást is védve, néha igen nagy számú csiga is tartózkodhat egyszerre.
Hazánkban ez a nünükefaj nő a legnagyobbra, a nőstények testhossza (ezek a nagyobbak, a hímek kisebbek) akár a 42-45 mm-t is elérheti. Mint minden nünükének, ennek a fajnak is csökevényesen a szárnyai, hártyás szárnyuk teljesen hiányzik, fedőszárnyaik is rövidek, gyengén kitinizáltak, a bogarak röpképtelenek.
Az óriás nünüke alapszíne fekete, de lábai és csápjai szőrzete kék (1. kép). Szárnyfedőinek mintázata bőrszerűen ráncolt. Előtora a fej irányában kiszélesedő, oldalt kissé kiálló kis csücsökben végződik. Lárvái speciális fejlődésű paraziták (lásd az uráli nünüke és a pettyes hólyaghúzó leírását)
Védett bogárfajunk, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.
Ősi felépítésű hártyásszárnyúak, jellemző, hogy a tor és a potroh még nem különült el jól láthatóan, vagyis nincs „darázsderekuk”. Testükön a szelvények szabad szemmel is jól megfigyelhetőek, szárnyaik sűrűn erezettek. A bunkóscsápú levéldarazsak – ahová ez a faj is tartozik – bunkószerűen megvastagodott utolsó csápízeikről kapták nevüket.
A levéldarazsak szinte kivétel nélkül növényevők: lárváik – melyek hasonlítanak a lepkék hernyóira (ezért ezeket álhernyónak nevezzük) – szabadon, vagy növények belsejében fejlődnek. Néhány fajuk túlzottan elszaporodva károkat is okozhat a termesztett növényekben.
A hírhedt fekete özvegy rokona. Socotra szigetén egy nagyobb tőtömb felfordítása után leltem rá. A nőstény őrzi a kikelésig a lerakott petéket tartalmazó kokont. A hímek mérete kisebb, a nőstények a sikeres párzás után gyakran elfogyasztják az immár „feleslegessé vált” ámde tápdús hímet…