Magyarországon ritka árvacsalán faj, nagy mérete (-50 cm) és nagyméretű levelei és virágai alapján jól elkülöníthető a többi árvacsalántól. Nyugat-balkáni elterjedésű (illír) faj, Magyarországról elsőként Clusius, majd 1802-ben Kitaibel Pál is említi. A növény erdőkben, erdőszéleken fordul elő, főként bükkösökben és gyertyános tölgyesekben. Bíborszínű ajakos virágai – mint a többi árvacsalán esetében is – örvökben állnak, a párta csöve felfújt (pufók – pofók). Virágzási ideje tavasszal, március és május között van. Termése makkocska termés. A levelei keresztben átellenes állásúak, 5-12 cm szélesek, a levélszél durván 2x fűrészes. A hasonló foltos árvacsalánnal ellentétben ez a növény nem fejleszt indákat. Ismertek dísznövényként termesztett fajtái is, de vadon nálunk csak Zákány-Őrtilos környékén, illetve a Visegrádi-hegységben él néhány kisebb populációja. Védett, ritka faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
Zárvatermők > kétszikűek > liliomfélék > európai kakasmandikó (Erythronium dens-canis)
Kakasmandikó (Erythronium dens-canis)
Kakasmandikó (Erythronium dens-canis)
Kakasmandikó (Erythronium dens-canis)
Egyik legszebb kora tavaszi vadvirágunk, jellegzetes virága és foltos levelei miatt mással nemigen téveszthető össze. Hazánkban leginkább a Dunántúl déli és nyugati részén, illetve ÉK Magyarországon (pl. a Tornai-karszton) bükkösökben ill. gyertyános-tölgyesekben találkozhatunk vele, a kora tavaszi geofiton aszpektus tagja. Hagymagumójából két zöld, de barna foltos tőlevél és egyetlen, vöröses-barnás tőkocsányon ülő élénkrózsaszín virág fejlődik. A lepellevek először előre-, majd jellegzetesen hátrahajlók. Porzói feltűnő, kékeslila színűek. Virágzási ideje általában március-áprilisban van. A növény alacsony termetű, mintegy 15-25 cm magas. Levele később elveszíti foltjait (teljesen kizöldül), majd a termésérés után minden föld feletti része elszárad, és a növény visszahúzódik a talajba. Védett, ritka faj, amit az illegális gyűjtés is veszélyeztet. Természetvédelmi értéke 50.000 Ft. https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=324
A hozzá hasonló berki szellőrózsától (A. nemorosa) fűrészes szélű, hármas gallérozó leveleivel, és fehér színű porzóival tér el (a ligetinek sárgák). Ezzel a szép, tavaszi növénykével Magyarországon csak a Zákány-Őrtilos környéki gyertyános-tölgyesekben és bükkösökben találkozhatunk, ún. illír flóraelem. Virágzási ideje április-május hónapokban van, jelenlegi állományát kb. 5000 tőre becsülik. Védett faj, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.
A tőzegmohák (Sphagnum nemzetség) már ránézésre is jól elkülöníthetőek a többi hazai mohától: csúcsi részükön fejecske alakul ki, alsóbb részeik, gyökerecskéjük hiányzik: a növény felfelé folyamatosan nő, alul folyamatosan pusztul. Színük is jellegzetes – bár vannak élénkzöld színű fajok is – halványabb, világosabb, sárgás ill. vörös is lehet. Igen nagy mennyiségű vizet képesek megkötni, élő állapotban tömegük jelentős része víz. Hazánkban spóratartót ritkán fejlesztenek, többnyire vegetatív módon szaporodnak. Élőhelyük speciális, csak savanyú alapkőzeten (ez főként bazalt, andezit vagy homokkő) kialakuló lápokban, állandó friss vízutánpótlású helyeken, kimondottan mészmentes környezetben fordulnak elő. Tőlünk északabbra hatalmas tőzegmohalápok alakultak ki, de nálunk csak apró foltokban találkozhatunk velük, főként az ország két ellentétes sarkában: a délnyugati és az északkeleti országrészben. Magyarországon minden fajuk (20) védett.
Öves szkolopendra (Scolopendra cingulata) fiatal példány
Hazánk legnagyobb százlábú faja, hiszen testhossza kifejlett korában elérheti a 12-13 centimétert is. Mint minden százlábúnak, neki is szelvényenként csak egy pár lába van, a szkolopendrák esetében ez csak 21 pár lábat jelent, tehát közel sem százat. Utolsó pár lábuk ún. uszályláb, ennek nem a mozgásban, inkább a ragadozók megtévesztésében van szerepe: a csápokkal kb. megegyező méretű lábak miatt nem egyértelmű, melyik az állat feji vége.
A szkolopendrák ragadozók, főként éjjel aktívak. Erős és hegyes állkapcsi lábaikkal ejtik el zsákmányukat, amihez méregmirigyek is csatlakoznak. Mérgük – főként a trópusi fajoknak – elég erős. Bár a fejük mindkét oldalán van 4-4 egyszerű szemük, főként a csápjaikat használva találják meg zsákmányukat, jellemzően kisebb-nagyobb rovarokat. A nappalt kövek, fadarabok alatt elbújva töltik. A faj elterjedési súlypontja a mediterrán térségben van, Magyarországon éri el északnyugati elterjedési határát. Régebben csak a Vértes néhány pontjáról volt ismert, az újabb kutatások a hegység más pontjain, illetve a Kelet-Bakonyban is felfedezték néhány populációját. A nőstények egy darabig gondozzák a petéket illetve a kikelt fiatal egyedeket. amelyeknek igen szép szürkéskék színük van, testük végein piros szelvényekkel (2. kép). A faj élőhelye mindenhol a meleg, napos, köves-füves domboldalak van, a zárt erdőket elkerüli. Védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.