A három hazai boroszlánfajunk közül a babérboroszlán elterjedési területe a legszűkebb, hiszen csak a Dunántúli-középhegységben, pontosabban a Vértesben, a Bakonyban és a Keszthelyi-hegységben találkozhatunk ezzel a fajjal (a Börzsönyből kipusztult). A babérboroszlán örökzöld és fásszárú, így a térdig-derékig érő bokrocskái könnyen felismerhetőek (télen különösen), levelei bőrszerűek, fényes zöldek, épszélűek. Kora tavasszal (március-áprilisban) virágzik, sárgászöld virágai nem a hajtások csúcsán, hanem a felső levelek tövében helyezkednek el, a máris két fajhoz képest kevésbé illatosak. Húsos, egymagvú, kerek vagy tojásdad termése fekete, a termés (és az egész növény) mérgező. Legyökerező oldalágaival akár nagyobb sarjtelepeket is létrehozhat.
Mészkedvelő, élőhelye a középhegységek gyertyános-tölgyeseiben és bükkelegyes erdőiben van, Nyugat- és Dél-Európában gyakoribbá válik (atlanti-mediterrán elterjedésű).
A páfrányok levelei jellemzően pásztorbotszerűen vannak becsavarva, kora tavasszal pedig látványos a levelek kitekeredése, kiterülése. Ha szerencsénk van sikerül elcsípni a csak rövid ideig látható állapotot.
Évelő, hazai rokonaitól eltérően ősszel virágzó hagymás növény. Jellemző élőhelyei a száraz füves-sziklás hegyoldalak, karsztbokorerdők, ahol jellemzően az őszi esők megindulása után, szeptember-októberben virágzik. A kocsányon 5-20, kékeslila virág fejlődik, az 1-2 mm széles levelek csak később kezdenek kifejlődni és áttelelve a következő nyáron száradnak el. A faj mediterrán elterjedésű, ennek ellenére igen meglepett, amikor október végén a portugál tengerparton, a sziklás-homokos talajon megpillantottam ezt az alig 3 centis csöppséget.
Harasztok > zsurlók > zsurlófélék > téli zsurló (Equisetum hyemale)
Téli zsurló (Equisetum hyemale)
Téli zsurló (Equisetum hyemale)
A zsurlók (a korpafüvekkel és a páfrányokkal együtt) a harasztok törzsébe tartoznak. Nevüket valószínűleg a szilícium-dioxid kristályokat tartalmazó, érdes tapintású szárukról kapták, amivel pl. edényeket lehetett súrolni. Leveleik elcsökevényesedtek, pikkelyszerűek, így a növény a szárával fotoszintetizál. A téli zsurló könnyen felismerhető faj: bordázott szára nem ágazik el, sötétzöld, 4-6 mm átmérőjű, áttelelő – innen kapta a nevét. A levélhüvelyek alján és tetején egy-egy jellegzetes, sötétebb sáv látható. Spóratartója a fotoszintetizáló hajtás tetején fejlődik, kb. 1 cm nagyságú, hegyben végződő. Jellegzetes, de viszonylag ritka faj. Különleges megjelenése miatt kertészeti változata is kapható.
A korpafüvek (Lycopsida) a harasztok legősibb élő csoportját alkotják. Magyarországon csak maroknyi fajuk él, mindegyik ritka és védett. A kígyózó korpafű örökzöld növény, meddő hajtásai a földön kúsznak, a spórás hajtások felemelkedőek, 10-30 cm-esek. Levelei 6-8 mm hosszúak, élénk zöldek, a hajtás tengelyétől mereven elállnak, végük hegyes, de nem szőrben végződő. Spóratartói nyél nélküliek és egyesével állnak a hajtások végén. Spóraérése nálunk július-szeptember közé esik. Hazánkban csak az ország két egymástól távoli pontján, a Zempléni-hegységben illetve a Vendvidéken fordul elő, mindenhol savanyú talajú erdei- és lucfenyvesekben, nyíres fenyéreken.