Ízeltlábúak > rovarok > hártyásszárnyúak > valódi fürkészdarazsak > óriás fenyőfürkész (Rhyssa persuasoria)
Óriás fenyőfürkész (Rhyssa persuasoria)
A nevét nem véletlenül kapta, tényleg nagy méretű fürkészdarázs, testhossza 3-4 cm körüli, ehhez jön a rendkívül hosszú és rugalmas tojócsöve. A fürkészdarazsak paraziták, ez a faj pl. a fenyőfélékben fejlődő nagytestű bogárlárvákba rakja a petéit. Ehhez először meg kell találnia fában (a kéreg alatt, de lehet, hogy mélyebben) fejlődő bogárlárvát, majd a tojócsövével a fát átszúrva egy petét kell belejuttatnia. Maga a művelet igen nagy precizitást igényel, a hosszú, de vékony és rugalmas tojócső pozícionálása igazi akrobata mutatvány. A darázs petéjéből kikelő lárva aztán elfogyasztja a bogárlárvát (általában egy cincérlárváról van szó), de arra azért ügyel, hogy az életfontosságú részeket a végére hagyja, így sokáig életben tartva a táplálékforrást…
A kép még egyetemista éveim alatt az Őrségben készült, egy remek 2,8/135-ös Pentacon teleobival (és talán közgyűrűvel?), a számomra akkor anyagilag elérhető AGFA diafilmre.
Az ízeltlábúak főként kitinből álló külső váza csak kis mértékben képes a megnyúlásra, ezért a növekedő állatnak időről időre le kell azt vedlenie. A vedlést a hormonrendszer irányítja. Egyes ízeltlábú csoportok csak lárvakorban növekednek, így a kifejlett állatot már nem is vedlenek. Ilyenek pl. a rovarok, ezért egy káposztalepke kifejlett korában már sosem vedlik, nem is növekszik, erre csak hernyóként volt képes. (Más ízeltlábúak pl. a pókszabásúak vagy a rákok folyamatosan növekszenek és vedlenek.) Vedléskor az állatok nyugodt, védett helyre húzódnak, hiszen a régi kitin alatt képződő lágy, új réteg még nem nyújt megfelelő védelmet, sőt az állat mozogni is alig tud, hiszen nekik ehhez szilárd külső vázra van szükségük, mert ehhez tapadnak belülről a harántcsíkolt izmaik. Az 1. képen egy ászkarák látható, a levedlett kitinkutikula egy darabjával. A rákok kitinjébe csoportól függően több-kevesebb mész is rakódik, így a levedlett kutikula is merevebb, jobban megtartja az alakját. A 2. képen pedig egy Socotra-szigetén (Jemen) endemikus skorpió (Hottentotta socotrensis) és a melegben összezsugorodott levedlett, vékony kitinkutikulája látható.
A kitin N-tartalmú poliszacharid, ami elég ellenálló és nehezen bontható szerves anyag. Az ízeltlábúak vázán kívül ez alkotja a gombák többségének sejtfalát is. Így természetes, hogy a gombák képesek a kitin bontására és hasznosítására, mint ez a 3. képen megfigyelhető.
Harasztok > zsurlók > zsurlófélék > téli zsurló (Equisetum hyemale)
Téli zsurló (Equisetum hyemale)
Téli zsurló (Equisetum hyemale)
A zsurlók (a korpafüvekkel és a páfrányokkal együtt) a harasztok törzsébe tartoznak. Nevüket valószínűleg a szilícium-dioxid kristályokat tartalmazó, érdes tapintású szárukról kapták, amivel pl. edényeket lehetett súrolni. Leveleik elcsökevényesedtek, pikkelyszerűek, így a növény a szárával fotoszintetizál. A téli zsurló könnyen felismerhető faj: bordázott szára nem ágazik el, sötétzöld, 4-6 mm átmérőjű, áttelelő – innen kapta a nevét. A levélhüvelyek alján és tetején egy-egy jellegzetes, sötétebb sáv látható. Spóratartója a fotoszintetizáló hajtás tetején fejlődik, kb. 1 cm nagyságú, hegyben végződő. Jellegzetes, de viszonylag ritka faj. Különleges megjelenése miatt kertészeti változata is kapható.
A korpafüvek (Lycopsida) a harasztok legősibb élő csoportját alkotják. Magyarországon csak maroknyi fajuk él, mindegyik ritka és védett. A kígyózó korpafű örökzöld növény, meddő hajtásai a földön kúsznak, a spórás hajtások felemelkedőek, 10-30 cm-esek. Levelei 6-8 mm hosszúak, élénk zöldek, a hajtás tengelyétől mereven elállnak, végük hegyes, de nem szőrben végződő. Spóratartói nyél nélküliek és egyesével állnak a hajtások végén. Spóraérése nálunk július-szeptember közé esik. Hazánkban csak az ország két egymástól távoli pontján, a Zempléni-hegységben illetve a Vendvidéken fordul elő, mindenhol savanyú talajú erdei- és lucfenyvesekben, nyíres fenyéreken.
A hazánkban előforduló három hasonló, lilás virágú őszirózsa közül ez a faj kimondottan a szikes pusztákhoz alkalmazkodott. Szerencsére itt nagy számban fordul elő, virágzási ideje a nyár végére, illetve az őszi hónapokra (VII.-X.) esik. A sziki őszirózsa csupasz (nem szőrös), kistermetű faj, levele szálas vagy lándzsás, kissé pozsgás tapintású. Fészekpikkelyei két-három sorban állnak, hosszúkás tojásdadok vagy kerekdedek.