Zárvatermők > kétszikűek > boglárkafélék > egyenes iszalag (Clematis recta)
Egyenes iszalag (Clematis recta)
Egyenes iszalag (Clematis recta)
Az iszalag (Clematis) nemzetségnek négy őshonos faja fordul elő Magyarországon. A nagyon közönséges, több méteres, fákra felkapaszkodó szárú erdei iszalaghoz (Clematis vitalba) hasonló levelű és virágú egyenes iszalag csak 1-1,5 méter magasságot ér el, részben a földön fekvő szára virágzáskor felegyenesedik (innen kapta nevét), hajtása a felső részén rövid szőröktől molyhos. Virágzata általában négy vagy öt lepellevélből áll, a szélükön szőrösek, hófehérek. Porzói sárgák, a virágokból kiállnak. Három-hét levélkéből álló páratlanul szárnyalt összetett leveli átellenesen állásúak, a levélkék ép szélűek, csak a fonákukon szőrösek. A növény kedveli az erdőszéleket, cserjés domboldalakat, nálunk szórványos elterjedésű, de az Alföld kivételével nem számít ritkaságnak.
Táj palackfákkal és sárkányvérfákkal (Jemen, Socotra)
Táj palackfákkal (Jemen, Socotra)
Eredeti élőhelyükön (Kelet-Afrikában, az Arab-félszigeten, valamint Socotra-szigetén) akár 3-4 méteres magasságúra is megnőhetnek ezek pozsgás növények. Rendkívül szárazságtűrőek, megvastagodott szárukban tetemes mennyiségű vizet képesek raktározni. A tárolt folyadék nem fogyasztható, a növény embernek és legelő állatnak egyaránt mérgező. A növény rendszertanilag a meténgfélék (Apocynaceae) családjába tartozik, a hazai fajok közül a kis télizöld és a pusztai meténg virága, virágszerkezete hasonló felépítésű. Megvastagodott szára rendkívül változatos alakú, gyakorlatilag nincs két egyforma példány, a szabályos megnyúlt palack formától a több törzsű, elágazó, szabálytalan változatig szinte bármilyen lehet a vastagodás. A pozsgáskedvelők körében a növény nagyon népszerű, számtalan változatát nemesítették ki. Socotra szigetén bennszülött alfaja él.
Mintegy 40 évig kipusztult fajnak gondolták, majd szerencsére 1990 után több populációját is felfedezték a Turjánvidéken, a Kiskunságban. Bár a növény magyarországi előfordulását már régóta ismerjük, mindig is ritkaságnak számított. Thaisz Lajos 1902-ben a Magyar Botanikai Lapok egyik számában az ország egyik legritkább növényének nevezi. A terület csatornázása nyomán a faj élőhelye már a 20. század elején kiszáradásnak indult, 1950-re az addig ismert valamennyi élőhelyéről eltűnt. A hazánkban talán leggyakoribb lándzsás (P. lanceolata) illetve nagy útifűtől (P. major) eltérően ez a faj a nedves élőhelyeket, lápréteket kedveli, karógyökere mélyen hatol a nedves talajba. Mérete és morfológiai jellegzetességei miatt nem igazán téveszthető össze más növényekkel: levelei tőállóak, kissé bőrszerű tapintásúak, épszélűek, fokozatosan nyélbe keskenyedők. A levélnyél hossza általában meghaladja a levéllemez hosszát. A levél 9 (-11) erű, színe kopasz, fonákja azonban szőrözött. A virágzat fehér füzérvirágzat, átlagosan 60-90 cm magas, de ritkán az 1 méteres magasságot is meghaladhatja. Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100.000 Ft.
Hát, jelenleg ennyi. Olyan aszály van a Kiskunságban, hogy a felkeresett „lápréten” a fátyolos nőszirmok többsége nem is virágzik, levelük is alig van, és sajnos több olyan egyedet is láttam, amelyiknek már bimbós állapotban elszáradt a virágja… Nagyon kéne egy jó kiadós eső országszerte!
Magamnak küldöm ezt a dalt, a felejthetetlen Császár Előd énekelte. Refrénje: „Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég”