A művészméhek – ahová ez a faj is tartozik – nevüket arról kapták, hogy ivadékaik számára változatos, ennél a fajnál gondosan kitapétázott fészket építenek. Az ehhez felhasznált anyag a sárga len (Linum flavum) szirmaiból készül. A művészméhek magányosan élnek, nem alkotnak rovarállamot. A nőstény a talajba ássa és béleli ki a fészket, amibe virágport és mézet halmoz a benne fejlődő lárva számára. (A faj Mocsáry Sándornak(1841-1915) állít emléket, aki több mint 40 éven át dolgozott a múzeum Állattárában, ő hozta létre a múzeum világviszonylatban is kimagasló
Hártyásszárnyú gyűjteményét, illetve megírta a Föld fémdarazsainak monográfiáját.)
Zárvatermők > kétszikűek > vízilófarkfélék > közönséges vízilófark (Hippuris vulgaris)
Közönséges vízilófark (Hippuris vulgaris)
Különleges megjelenésű vízinövény, az iszapban kúszó gyöktörzséből 20-50 cm magas felemelkedő, üreges hajtásai képződnek, távolról inkább zsurlószerűnek néz ki a növény, mint zárvatermőnek. Ezeken a vízből kiálló hajtásokon 8-12-es örvökben hozza vékony, néhány centiméteres leveleit, illetve a levelek és a szár találkozásánál apró, erősen redukálódott virágait. Magyarországon visszaszorulóban van, elsősorban az élőhelyéül szolgáló területek kiszáradása, illetve mesterséges átalakítása (pl. csatornák kotrása) miatt. Kerti dísznövényként is árusítják. Védett faj, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.
Apró, 8-14 mm hosszú, hengeres testű cincér, nálunk közönséges. Testét hol ritkábban, hol sűrűbben zöldeskék színű szőrzet borítja. Tápnövénye főként különféle érdeslevelű fajok (pl. terjőke kígyószisz, közönséges ebnyelvűfű), a lárvák ezek szárában fejlődnek. A kifejlett bogarak május-júliusban a tápnövényükön (a képen a magas kígyószisz virágzatában) tartózkodnak.
Zárvatermők > kétszikűek > őszirózsafélék > piros pozdor (Scorzonera purpurea)
Piros pozdor (Scorzonera purpurea)
Neve elég félrevezető, a virág szirmai ugyanis lilásak vagy lilásrózsaszínűek, de semmiképp nem pirosak. A pozdorok közül eléggé kilóg ezzel a virágszínnel, mert a hazai fajok egyébként mind sárgák. Mészkedvelő faj, karsztbokorerdők, sziklagyepek védett növénye. Természetvédelmi értéke 5.000 Ft.
Az ősi kétszikű növénycsaládokra, pl. a boglárkafélékre jellemző a sok porzó és a sok termő jelenléte a virágokban. A képen egy leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) virágja látható.
A nünükék jellegzetes, csökevényes szárnyú bogarak, alsó hártyás szárnyuk egyáltalán nincs, a felső pedig alig ér a potrohuk feléig. Testük egyébként is puha, vékonyan kitines, ami azért lehetséges, mert testfolyadékuk erősen mérgező kantaridint tartalmaz, így a ragadozók elkerülik őket. Hazánkban 14 nünüke-faj fordul elő, főképp az országnak azokon a területein, ahol nagyszámban élnek vadon méhfélék. A nünüke lárvák ugyanis élősködők, a talajba lerakott petékből kikelő lárvák a virágokra mászva belekapaszkodnak (szerencsés esetben) a méhekbe, hogy azokkal a földben lévő méhfészekbe vitessék magukat. Itt a lárvák a méhek lerakott petéit, illetve a raktározott táplálékukat fogyasztják, miközben többször vedlenek és átalakulnak.
A nünükék nőstényeinek hatalmas potrohában akár több ezer pete is lehet, ez a nagyszámú utód szükséges ahhoz, hogy a speciális életmódjuk miatti jelentős pusztulást ellensúlyozzák.
Az uráli nünüke a ritkább nünüke fajok közé tartozik, teste fekete (csak a hasoldalán látható kékes árnyalat), szárnyfedője és tora zsírfényű, finoman pontozott. A lárvákkal ellentétben a kifejlett bogarak növényevők, a képen éppen zsenge füvet fogyaszt a főhős.