Harasztok > páfrányok > pajzsikafélék > északi szirtipáfrány (Woodsia ilvensis)
Északi szirtipáfrány (Woodsia ilvensis)
Északi szirtipáfrány (Woodsia ilvensis)
Arasznyi, sziklalakó páfrányunk. Mészkerülő, nálunk a Zempléni-hegységben, a Bükkben, a Mátrában és a Börzsönyben van ismert előfordulása. Legnagyobb populációja a füzéri Várhegyen, sziklagyepben él.
A növény levélgerince és a levél fonáka sűrűn pelyvaszőrős. Spóraérése július-augusztusban van. Nagyon ritka, fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Testvérfaja, a havasi szirtipáfrány (Woodsia alpina) csak a Saskőről (Mátra) volt ismert, innen valószínűleg kipusztult.
Nedves rétek gyakori, néha tömeges növénye, az öt rózsaszínű szirom 4-4 sallangra hasadt. A Lychnis nemzetség másik két hazai faja, a bársonyos kakukkszegfű (L. coronaria) és az enyves szurokszegfű (L. viscaria) más élőhelyen élnek, de szintén gyakoriak hazánkban. A kép még Pentax géppel, 2007-ben készült.
Évelő, hazai rokonaitól eltérően ősszel virágzó hagymás növény. Jellemző élőhelyei a száraz füves-sziklás hegyoldalak, karsztbokorerdők, ahol jellemzően az őszi esők megindulása után, szeptember-októberben virágzik. A kocsányon 5-20, kékeslila virág fejlődik, az 1-2 mm széles levelek csak később kezdenek kifejlődni és áttelelve a következő nyáron száradnak el. A faj mediterrán elterjedésű, ennek ellenére igen meglepett, amikor október végén a portugál tengerparton, a sziklás-homokos talajon megpillantottam ezt az alig 3 centis csöppséget.
A gólyaorrfélék közé általában rózsaszín, piros vagy lilás virágszínű fajok tartoznak, leveleik megdörzsölve jellegzetes illatúak. A gólyaorr (és a rokon gémorr) fajok különleges alakú megnyúlt termésükről kapták a nevüket. A legenda szerint a fajt leíró Linné egy kellemetlen szagú barátjáról, Robertről nevezte el a fajt…
A Dél-Afrikából származó muskátlifajok és nemesített fajtáik szintén a gólyaorrfélék családjába tartoznak.
Ő az új kedvencem… Eddig sose láttam, pedig nem is ritka, de annál szemet gyönyörködtetőbb kis virág. Persze le kell hajolni hozzá, mert többnyire 10-20 cm-esre nő csak meg, és persze a nevét sem véletlenül kapta: homokos talajon találjuk júliustól októberig. Illetve akkor virágzik. A határozó szerint ilyen helyeken nem csak gyakori, de állományalkotó is lehet. Virágai alapból fehérek, de rózsaszín, sőt egészen piros lepellevelű példányok is előfordulnak.
Gyakoribb rokona, a közelről nézve szintén dekoratív madár keserűfű (2. képen) a taposott helyeken érzi jól magát, így gyakran láthatjuk út- vagy járdaszegélyeknél, térkövek réseiben vagy egyéb bolygatott helyeken illetve gyomtársulásokban. Bár a lepellevelei ennek a fajnak is lehetnek rózsaszínesek, de mindig egy jól látható, markáns zöld csíkot is viselnek.
Harasztok > zsurlók > zsurlófélék > téli zsurló (Equisetum hyemale)
Téli zsurló (Equisetum hyemale)
Téli zsurló (Equisetum hyemale)
A zsurlók (a korpafüvekkel és a páfrányokkal együtt) a harasztok törzsébe tartoznak. Nevüket valószínűleg a szilícium-dioxid kristályokat tartalmazó, érdes tapintású szárukról kapták, amivel pl. edényeket lehetett súrolni. Leveleik elcsökevényesedtek, pikkelyszerűek, így a növény a szárával fotoszintetizál. A téli zsurló könnyen felismerhető faj: bordázott szára nem ágazik el, sötétzöld, 4-6 mm átmérőjű, áttelelő – innen kapta a nevét. A levélhüvelyek alján és tetején egy-egy jellegzetes, sötétebb sáv látható. Spóratartója a fotoszintetizáló hajtás tetején fejlődik, kb. 1 cm nagyságú, hegyben végződő. Jellegzetes, de viszonylag ritka faj. Különleges megjelenése miatt kertészeti változata is kapható.