Zárvatermők > kétszikűek > mogyorófélék > keleti gyertyán (Carpinus orientalis)
Keleti gyertyán (Carpinus orientalis), Csákvár
Keleti gyertyán (Carpinus orientalis), Csákvár
Hazánkban csak a Vértes déli részén fordul elő, jégkorszak előtti(preglaciális), melegkori reliktumfaj. A mindenhol gyakori közönséges gyertyántól (C. betulus) kisebb levele, alacsonyabb mérete és makktermésének kupacslevelei alapján lehet elkülöníteni: ez a közönséges gyertyánnal 3 karéjos, és jellemzően ép szélű; míg a keleti gyertyánnak egykaréjú és fűrészes szélű. A faj csak Magyarországon ritka, tőlünk délebbre és keletebbre, pl. a Balkán-félszigeten már gyakori, közönséges, erdőalkotó fa. Mint az a rokonságára jellemző, a keleti gyertyánnak is barkavirágzata van, virágzási ideje április-május, a növény szélbeporzású.
Nem gyakori, kíméletet érdemlő taplóféle. Nem ehető gomba, általában már kidőlt és elpusztult fákon jelenik meg, amelyekben fehérkorhadást okoz. A félkör vagy legyező alakú termőtestek nyár végén-ősszel jelennek meg, de gyakran áttelelve még a következő évben is növekednek, bár ekkorra szép élénk színe már kissé kifakul. A termőtestek csak egy évig fejlődnek. Kedveli a napfényt így az erdőkben a világosabb helyeken pl. erdőszéleken gyakrabban találkozhatunk vele. Spórái a termőtestek alsó felén található csövecskékben (2. kép) keletkeznek, spórapora fehér.
(A cinóber egyébként a HgS (higany(II)-szulfid) tartalmú cinnabarit ásvány neve, illetve a jellegzetes vörös árnyalatot jelenti. Ezt – az egyébként mérgező, higanytartalmú – anyagot hosszú ideig használták festékek, lakkok illetve a pecsétviasz készítéséhez. Európa legnagyobb cinnabarit bányája a spanyolországi Almeda közelében volt, innen származik a spanyolviasz, illetve a „feltalálta a spanyolviaszt” kifejezés!
A két hazai kecskerágófaj közül a bibircses kecskerágó hajtásain sok-sok apró paraszemölcs látható, így virág és termés nélkül is könnyen azonosítható cserjefélénk. (A csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) fiatal hajtásain hosszanti paracsíkok vannak).