Volgai hérics – Adonis volgensis

Volgai hérics – Adonis volgensis © Buday Ádám

Volgai hérics – Adonis volgensis © Buday Ádám

Volgai hérics – Adonis volgensis © Buday Ádám

A növényt idehaza sokáig erdélyi héricsnek nevezték (Adonis transsylvanica, illetve Adonis x hybrida néven), azonban néhány éve a genetikai vizsgálatok alapján kiderült, ahogy a magyarországi állomány nem hibrid eredetű, mint az erdélyi populáció, hanem „tiszta” volgamenti hérics (Adonis volgensis).
A növényt viszonylag későn, csak 1935-ben fedezték fel Magyarországon, egyedszáma az 1936-os számláláskor összesen 463 tő volt. Ez a szám folyamatosan csökkent, így a hazai populáció az 1970-es évekre a kipusztulás szélére sodródott (1963-ban már csupán 93 példányt találtak).
Pusztulásának, ritkaságának több oka is van: elsősorban élőhelyének, a valamikor nagy kiterjedésű löszpusztagyepeknek mezőgazdasági művelésbe vonása (a gyepek feltörése, felszántása), illetve a főként állatgyógyszerként történő gyűjtése (gyökerét gennyes gyulladások ellen használták a gazdák, táragy ill. tályoggyökér néven gyűjtötték, piacon árulták).
A volgamenti hérics volt az első növény Magyarországon, melyet 1971-ben védetté nyilvánítottak az akkor ismert termőhelyeivel együtt. A védetté nyilvánítást követően a populációk egyedszáma örvendetesen gyarapodott, mára több ezres nagyságú.A nagyon hasonló, de sokkal gyakoribb tavaszi héricshez (Adonis vernalis) képest laposabb és szélesebb levelei és sötétebb sárga virágai vannak, valamint a tavaszi hériccsel ellentétben a növény enyhén szőrözött. Az idős tövek több hajtással (10+) rendelkeznek, a virágok száma pedig elérheti a 25-30-at is. Virágzási ideje áprilisban van.
Jelenlegi populációi Békés-megyében vannak (illetve egy 2012-ben találtak egy kisebb populációt Jász-Nagykun-Szolnok megyében is).
Termőhelyére a legnagyobb veszélyt talán a cserjésedés jelenti, a legelő állatok mérgező anyagai (íze) miatt elkerülik.
Fokozottan védett faj, jelenlegi természetvédelmi értéke 250.000 Ft.
https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2022/02/10/volgamenti-herics-legritkabb-noveny-viragzik-csorvasi-loszgyep/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük